2014. május 1., csütörtök

6. fejezet

Sziasztok itt a friss!
 Bocsának hogy csak ennyi de most az idegeim nem bírják!

Reggel elégé kipihenten ébredtem ami meglepett, mert az este kétszer is fel kellet kelnem. A gyerekek miatt. Általában végig alusszák az éjszakát, de most este vihar volt így felkeltek és féltek olyan aranyosak voltak ahogy egymást nézték:
Mikor láttak engem megnyugodtak és vissza aludtak, szóval gyorsan mehettem én is vissza aludni aminek következtében szinte kiugrottam az ágyból. Elkezdtem készülődni gyorsan elintéztem a reggeli fürdőszobai teendőimet és öltözni kezdtem felvettem a pólóm:
Majd a nadrágomat is:
  Elindultam a suliba miután adtam puszi a gyerekeknek és elköszöntem anyutól aki mondta, hogy ma délután a gyerekek kapnak oltást  és így a kórháznál fogunk találkozni, mikor végeztem a suliba.

A sulihoz érve láttam Cullenéket akiknek mosolyogva intettem, majd mentem Bioszra, ami nagy meglepetésemre kivel volt közös óra hát Edwardra mondjuk azt nem értettem, hogy tudott ilyen gyorsan a terembe érni, mondjuk lehet hogy akkor előzött meg mikor a szekrényemből szettem ki a biológia felszerelésemet, de inkább nem törődtem ilyen ki semmiségen inkább odamentem hozzá.
  • Szia!- Köszöntem neki lelkesen.
  • Szia!-Köszönt szinte akkora lelkesedéssel mint én neki.
  • Ül valaki melletted?- Kérdeztem egy kicsit zavartan.
  • Nem, de ha ideülsz akkor majd fog.- Mondta mosolyogva.  
  • Oké-Majd leültem és elővettem a cuccaimat épp felé fordultam mikor meghallottam a csengőt és bejött a tanár, így visszafordultam és az órára figyeltem.
Az utána lévő órán matekon megbeszéltem a vásárlás részleteit aminek az eredménye az lett, hogy szombaton egész nap vásárolunk aminek örültem is meg nem is.
A többi órán nem történt sok érdekesség.
A suli után utamat a kórházba vettem.

                                                                  Kis idő múlva

Amikor odaértem anyáék már vártak, adtam köszöntem és puszit a két gyereknek és, indultunk is be. Mikor bementünk nem kellet sokat várnunk és már be is mehetünk az orvoshoz, de amikor bementünk kissé lesokkoltam. Bent volt az összes Cullenék és beszélgettek, mikor anya megköszörült a torkát észrevettek  minket és meglepve néztek ránk.